Mi minden évben készítünk ilyentájt egy időkapszulát amit csak a tanév végén veszünk elő újra. Olyan kérdésekre válaszol a gyerkőc, amik az adott tanévre, aktuális kedvencekre, vágyakra, célokra vonatkoznak. Lemérjük a magasságát egy darab fonallal, így kézzelfogható mekkora éppen és ha tanév végén újra vágtok egy darabot, tisztán látszik mennyit nőtt közben.
Kitaláljuk a témát, ahogyan elkészítjük az üveget, színeket választunk hozzá. Nyomtatás után a csemete kitölti a lapokat, ezek feltekerve kerülnek a helyükre. Tavaly hőlégballonos készült: puha vattafelhőkön lebegtek a feltekert lapok és a pici hőlégballon, ami a fonaldarabot őrizte.
A nyári szünet első napján szoktuk kinyitni és bizony mindig elcsodálkozik néhány dolgon. Mondja is, hogy ezt biztos nem is ő írta, hát hogyan lehetett pont őt beírni a barátai közé, nem is az a fiú tetszik már stb...
Ovisoknak kicsit más kérdésekkel, saját magáról készített rajzzal ugyanúgy elkészíthetitek. A kitöltésben természetesen itt felnőttnek is segítenie kell. 9 hónappal később érdekes lesz visszaolvasni, megnézni a rajzot és emléknek is eltehetitek. Az ebben az évben megtanulok....című kérdéshez olyasmiket írhattok, ami éppen még nem vagy nehezen megy év végén pedig kiderül, sikerült-e teljesíteni pl. két keréken biciklizni, cumi nélkül elaludni, masnit kötni, vonalon belül színezni stb...
Én jobban szeretem a fekete-fehér változat nyomtatni témához passzoló színre, de mindenből készült színes is.
Tudtátok, hogy gipszporból és temperával színezett vízből otthon is készíthettek aszfaltkrétát? Én sokáig vártam ennek a kipróbálásával és nem is lett rendszeres tevékenység nálunk, de azért legalább egy alkalommal érdemes megpróbálni.
Készülhetnek különleges formájú, színű, akár foltos vagy csíkos kréták is. Próbálkozzatok, hogy kiderüljön, nálatok melyik forma lesz a kedvenc.
Az utolsó nyári napokat minden évben kihasználjuk a játékok, játékszerek takarítására, válogatására. Ez is egyfajta szokás lett nálunk, ami jelzi az ősz és vele együtt az új tanév, nevelési év kezdetét.
A hosszú nyáriszünet alatt eléggé összekeverednek és bizony be is koszolódnak a játékok. Sokszor a jó időben kikerülnek játékházak, babák, játékfigurák, kockák az udvarra is. A szerepjátékok kellékei, jelmezei is elég leharcoltak már ilyenkorra.
Átválogatjuk, mi maradjon, mit untak meg esetleg, van-e javítani való játék. Kiöblítjük, portalanítjuk a játéktároló kosarakat, kimossuk a babaruhákat, jelmezeket, lemossuk/letörölgetjük a játékházakat. A koszosabb vagy egész évben sokat használt duplot/legot/playmobilt is ilyenkor mossuk át, a napon könnyen és gyorsan megszáradnak teljesen. A plüssöknek megnyílik Mosó Masa mosodája, hogy tiszták és illatosak legyenek.
A nyári dekorációt ilyenkor még hagyjuk pár napot, mindig a tanévnyitó napján cseréljük át az őszire. Addig is a maradék néhány napban készül valamilyen nyárzáró projekt www.otletcsepp.hu/kreativ-otletek/nyarzaro/
Sokkal egyszerűbb ezt így nyár végén megtenni kihasználva a napsütést, mint az őszi-téli hideg időszakban. Ráadásul az ilyenkor napon szárított plüssöknek még hetek múltán is friss "nyár" illata van. ... tovább...Kevesebb
Nincs mindenkinek saját udvara, ahol szabadon alkothat a csemete. Ilyen hely hiányában krétázásra a lépcsőházak előtti közös bejárókat, járdákat, kocsifelhajtókat szokták a leggyakrabban használni aszfaltrajzokhoz. Ebből pedig néha vitás helyzet alakulhat ki, mikor egy (vagy több) szomszéd, lakótárs szóvá teszi a telerajzolt területeket. Mindig akad olyan ember, akinek mindegy mit mondasz, úgysem tetszik nekik semmi, de azért a többség szerencsére nem ilyen.
Ha valakit zavar a gyerkőcök krétarajza, megpróbálhattok pár dolgot, hogy mindenkinek könnyebb legyen a helyzet:
🟢 keressetek más helyet, ne közvetlenül a bejárat elé készüljenek a művek: találhattok olyan játszóteret, ahol van krétatábla vagy aszfaltos, betonos, térköves rész, ritkán használt kosárpályát, kreszparkot és rajzoljatok ott. A panelházak közt nem nehéz kevésbé forgalmas, eldugottabb helyet találni az alkotáshoz. 🔵ha maradtok a bejárat előtt, ne rajzoljátok tele az egészet. Legyen egy kijelölt terület akár oldalt, akár középen, ahová nem kerülhet rajz. Így aki nem szeretne krétaporos cipőtalpat, az a szabad részen könnyen bejuthat. Lehetnek akár kisseb-nagyobb képkereteket is, amibe készülhetnek a rajzok. 🟡Mielőtt hazamennétek, mossátok le az aszfaltkrétát. Vannak gyerkőcök - főleg a picikék - akik ragaszkodnak a műveikhez, náluk nem kell ezt erőltetni. A legtöbb gyerkőcnek azonban ugyanolyan mókás a lemosás, mint maga a rajzolás volt. Mielőtt eltüntetitek a rajzokat, le is lehet fotózni őket, hogy bármikor visszanézhessék. Vihettek vizesüveget, spriccelős viráglocsolót, kiürült mosogatószeres flakont, vízipisztolyt, egy vödör vizet szivaccsal.... Bing nyuszi esete a krétadínóval segíthet egy kicsit ebben: www.youtube.com/watch?v=sQpTEiO-How&t=327s... tovább...Kevesebb
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
#időkapszula #tanévkezdés
Mi minden évben készítünk ilyentájt egy időkapszulát amit csak a tanév végén veszünk elő újra. Olyan kérdésekre válaszol a gyerkőc, amik az adott tanévre, aktuális kedvencekre, vágyakra, célokra vonatkoznak. Lemérjük a magasságát egy darab fonallal, így kézzelfogható mekkora éppen és ha tanév végén újra vágtok egy darabot, tisztán látszik mennyit nőtt közben.
Kitaláljuk a témát, ahogyan elkészítjük az üveget, színeket választunk hozzá. Nyomtatás után a csemete kitölti a lapokat, ezek feltekerve kerülnek a helyükre.
Tavaly hőlégballonos készült: puha vattafelhőkön lebegtek a feltekert lapok és a pici hőlégballon, ami a fonaldarabot őrizte.
A nyári szünet első napján szoktuk kinyitni és bizony mindig elcsodálkozik néhány dolgon. Mondja is, hogy ezt biztos nem is ő írta, hát hogyan lehetett pont őt beírni a barátai közé, nem is az a fiú tetszik már stb...
Ovisoknak kicsit más kérdésekkel, saját magáról készített rajzzal ugyanúgy elkészíthetitek. A kitöltésben természetesen itt felnőttnek is segítenie kell. 9 hónappal később érdekes lesz visszaolvasni, megnézni a rajzot és emléknek is eltehetitek.
Az ebben az évben megtanulok....című kérdéshez olyasmiket írhattok, ami éppen még nem vagy nehezen megy év végén pedig kiderül, sikerült-e teljesíteni pl. két keréken biciklizni, cumi nélkül elaludni, masnit kötni, vonalon belül színezni stb...
Én jobban szeretem a fekete-fehér változat nyomtatni témához passzoló színre, de mindenből készült színes is.
Iskolai időkapszula fekete-fehér
www.otletcsepp.hu/wp-content/uploads/2021/08/Iskolai-idokapszula-ff.pdf
Iskolai időkapszula színes
www.otletcsepp.hu/wp-content/uploads/2021/08/Iskolai-idokapszula-szines.pdf
Óvodai időkapszula fekete-fehér
www.otletcsepp.hu/wp-content/uploads/2021/08/Ovodai-idokapszula-ff.pdf
Óvodai időkapszula színes
www.otletcsepp.hu/wp-content/uploads/2021/08/Ovodai-idokapszula-.pdf ... tovább...Kevesebb
0 CommentsHozzászólás a Facebookon
... tovább...Kevesebb
0 CommentsHozzászólás a Facebookon
#backtoschool #visszaasuliba #nyáriszünetvége #iskola #iskolakezdés #ősziszünet #tanévkezdés #szeptember1 #ovikezdés #ötletcsepp #játsszatokkreatívan ... tovább...Kevesebb
0 CommentsHozzászólás a Facebookon
#aszfaltkréta #fókusztéma #diy #aszfaltkrétaotthon
Tudtátok, hogy gipszporból és temperával színezett vízből otthon is készíthettek aszfaltkrétát? Én sokáig vártam ennek a kipróbálásával és nem is lett rendszeres tevékenység nálunk, de azért legalább egy alkalommal érdemes megpróbálni.
Készülhetnek különleges formájú, színű, akár foltos vagy csíkos kréták is. Próbálkozzatok, hogy kiderüljön, nálatok melyik forma lesz a kedvenc.
... tovább...Kevesebb
Aszfaltkréta készítése otthon
www.otletcsepp.hu
Te tudod, hogyan készíts otthon aszfaltkrétát? Megmutatom!0 CommentsHozzászólás a Facebookon
#játékszerek #játékmosás #nyárvége
Az utolsó nyári napokat minden évben kihasználjuk a játékok, játékszerek takarítására, válogatására. Ez is egyfajta szokás lett nálunk, ami jelzi az ősz és vele együtt az új tanév, nevelési év kezdetét.
A hosszú nyáriszünet alatt eléggé összekeverednek és bizony be is koszolódnak a játékok. Sokszor a jó időben kikerülnek játékházak, babák, játékfigurák, kockák az udvarra is. A szerepjátékok kellékei, jelmezei is elég leharcoltak már ilyenkorra.
Átválogatjuk, mi maradjon, mit untak meg esetleg, van-e javítani való játék. Kiöblítjük, portalanítjuk a játéktároló kosarakat, kimossuk a babaruhákat, jelmezeket, lemossuk/letörölgetjük a játékházakat.
A koszosabb vagy egész évben sokat használt duplot/legot/playmobilt is ilyenkor mossuk át, a napon könnyen és gyorsan megszáradnak teljesen. A plüssöknek megnyílik Mosó Masa mosodája, hogy tiszták és illatosak legyenek.
A nyári dekorációt ilyenkor még hagyjuk pár napot, mindig a tanévnyitó napján cseréljük át az őszire. Addig is a maradék néhány napban készül valamilyen nyárzáró projekt
www.otletcsepp.hu/kreativ-otletek/nyarzaro/
Sokkal egyszerűbb ezt így nyár végén megtenni kihasználva a napsütést, mint az őszi-téli hideg időszakban. Ráadásul az ilyenkor napon szárított plüssöknek még hetek múltán is friss "nyár" illata van. ... tovább...Kevesebb
0 CommentsHozzászólás a Facebookon
#fókusztéma #aszfaltkréta #krétatippek
Nincs mindenkinek saját udvara, ahol szabadon alkothat a csemete. Ilyen hely hiányában krétázásra a lépcsőházak előtti közös bejárókat, járdákat, kocsifelhajtókat szokták a leggyakrabban használni aszfaltrajzokhoz.
Ebből pedig néha vitás helyzet alakulhat ki, mikor egy (vagy több) szomszéd, lakótárs szóvá teszi a telerajzolt területeket. Mindig akad olyan ember, akinek mindegy mit mondasz, úgysem tetszik nekik semmi, de azért a többség szerencsére nem ilyen.
Ha valakit zavar a gyerkőcök krétarajza, megpróbálhattok pár dolgot, hogy mindenkinek könnyebb legyen a helyzet:
🟢 keressetek más helyet, ne közvetlenül a bejárat elé készüljenek a művek: találhattok olyan játszóteret, ahol van krétatábla vagy aszfaltos, betonos, térköves rész, ritkán használt kosárpályát, kreszparkot és rajzoljatok ott. A panelházak közt nem nehéz kevésbé forgalmas, eldugottabb helyet találni az alkotáshoz.
🔵ha maradtok a bejárat előtt, ne rajzoljátok tele az egészet. Legyen egy kijelölt terület akár oldalt, akár középen, ahová nem kerülhet rajz. Így aki nem szeretne krétaporos cipőtalpat, az a szabad részen könnyen bejuthat. Lehetnek akár kisseb-nagyobb képkereteket is, amibe készülhetnek a rajzok.
🟡Mielőtt hazamennétek, mossátok le az aszfaltkrétát. Vannak gyerkőcök - főleg a picikék - akik ragaszkodnak a műveikhez, náluk nem kell ezt erőltetni. A legtöbb gyerkőcnek azonban ugyanolyan mókás a lemosás, mint maga a rajzolás volt. Mielőtt eltüntetitek a rajzokat, le is lehet fotózni őket, hogy bármikor visszanézhessék. Vihettek vizesüveget, spriccelős viráglocsolót, kiürült mosogatószeres flakont, vízipisztolyt, egy vödör vizet szivaccsal....
Bing nyuszi esete a krétadínóval segíthet egy kicsit ebben:
www.youtube.com/watch?v=sQpTEiO-How&t=327s ... tovább...Kevesebb
0 CommentsHozzászólás a Facebookon